Pezsgő nyári délután. Az Arborétum kikötőjében tömött sorokban ácsorognak. Tikkasztó a hőség. A szomjazó pázsiton néhány gyermek játszik az alkalmi plédnek használt levetett pólókkal. Várják a Sétahajót. Már elmúlt 12. Megint késik. Messzibe révedő tekintettel feszülten topognak az izzasztó térköveken. Egyszer csak, előtűnik a kanyarból az ismerős csigamotívum, az orrát peckesen előremutató „Körösök királynője”.

Sietős beszállás, kiszállás, jegykiadás, az utolsó vicc kacagó moraja kellemesen hömpölyög a vadregényes vidék fái között. Indul a következő út, kattognak a fényképezők, fészkelődő fiatalok kíváncsi tekintete szakítja meg a Körös hullámait. A kapitány kifogyhatatlan történeteivel bombázza utasait. A partot a megpihent helyiek töltik meg élettel.

Minden helyszínnek megvan a maga története. Éppen mikor már továbbhaladna a megszokott kanyaron a következő állomást célba véve, egy kedves, ismerős női hang kiabálása szakítja félbe az idegenvezetés folytonosságát.

-          Tessedik! – kiáltja a hajóra mutatva. – Tessedik Sámuel, hol született??? – próbálja elérni hangjával a kapitányt.

Szemfüles utasok elkapják a nő szavait. Szemrehányóan a kapitány felé fordulnak ismételgetve ki az a Tessedik és hol született. Nem értik pontosan. A kapitány leállítja a motort, és koncentrálni kezd a túlsó part megszólítására.

-          Tessedik Sámuel születési helye! – hangzik ismét a cinikus felháborodás halk mosollyal az egyik víkendház mólójáról.

De akkorra már az utasok sürgetik a választ. Rövid szünet, és végre a kapitány megszólal.

-          Tényleg! Tessedik Sámuel Albertirsán született…...! – a kapitány a fejéhez kapva bővíti ki mondandóját a „leglényegesebb” hiányzó információval. Egy laza fejbiccentéssel és bajusza alatti teli mosollyal konstatálja a kritikát és magyarázza az értetlen utasoknak hol követte el a hibát. Óriási jókedv járja át az úszó társaságot majd révednek tovább a szarvasi látnivalókban.